Kővári Tibor emlékére
2011. október 1.
Szia Tibor! Mondanom kell valamit!
Nem kell szólnod, csak hallgass végig!
Mi félszavakból is megértjük egymást!
Több mint 20 éve annak, hogy először találkoztunk. Hálás vagyok azért a táviratért, amit akkor kaptam. Rövid, lényegre törő volt. „Állás ügyben keressen meg!” Aláírás: Kővári Tibor.
Én akkor megkerestelek, és ma már nagyon büszke vagyok, hogy a főnökömnek nevezhettelek. Köszönöm, hogy érdemesnek tartottál arra, hogy az egyik legféltettebb kincsedet, az iskoládat rám bíztad!
Tudom, hallasz engem!
El kell mondanom, amit érzek, és amit mindig is éreztem, mert valamiért úgy gondolom, nem lesz rá több alkalmam.
Emlékezni akarok! Veled, mindenkivel. A gyerekekkel, akik most is körülvesznek, az óvónénikkel, dajkákkal, tanítókkal, tanárokkal, minden dolgozóval; akikből olyan csapatot formáltál, amelyik képes egy mozdulatodra együtt lélegezni, akár a lehetetlent is megvalósítani.
Tudom, Te bármire képes vagy. Melletted mindannyian biztonságban vagyunk, számodra nincs semmiféle akadály. Nyugodtak vagyunk, mert „Tibor úgyis kitalál valamit”. Ez így is volt mindig.
Neked elhittem, elhittük, hogy lesz tornatermünk... És lett.
Elhittük, hogy lesz új iskolánk... És lett.
Nem tudtuk sokan, ki az a Figedy János, Te akkor is jól tudtad, miért javaslod Őt iskolánk névadójának. Azóta már a környéken is többen tudják, hol van a Figedy János Általános Iskola. Ez az az iskola, amelynek minden apró darabkája Kővári Tibor munkájának eredménye.
Hogy tudsz mindig kitalálni valami újat, ami még másnak nem jutott eszébe?
Hogy vagy képes mindig mindenben megtalálni a lehetőséget?
Te ilyen vagy. Bölcs, nagytudású, találékony, kitartó...
Minden hasznos dolog: a sport, a néptánc, a rendezvények a kézműves foglalkozások támogatója.
És a zene! A zene, mely átjárja az egész iskolát, és átjárja a Te lelkedet is.
Emlékszel?
Pár évvel ezelőtt, egy decemberi hétfő reggelen, 8 óra tájban megszólaltak a tantermi hangszórók.
Te a stúdióban voltál és az előző hét pénteki Adventi koncertet játszottad le az iskolarádión keresztül.
Becsengettek... Lassan kinyíltak a tantermek ajtajai, előbújtak a gyerekek és a felnőttek. Senki nem szólt semmit. Te álltál a stúdió előtt - szemüveggel a homlokodon - és vártál. Pár pillanat múlva az aula megtelt, ültünk a földön, a lépcsőn, és 200 gyerek énekelt együtt... Veled!... Ugye milyen jó volt!
Mi néztünk Téged és csak énekeltünk... énekeltünk.
Senki sem akarta abbahagyni.
Tudod...
„Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég, de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.”
Mi vigyázunk rá. Ígérjük, hogy vigyázunk mindenre, amit ránk hagytál!
Őrizzük a szeretet lángját, amit Te gyújtottál meg nekünk.
KÖSZÖNÜNK MINDENT!
Tudjuk, hogy itt leszel velünk, és a távolból is segíteni fogsz bennünket.
LÁTOM, ELFÁRADTÁL... ELKÖSZÖNÖK...
Nem búcsúzom, mert a szívemben, a szívünkben örökké élni fogsz! Amit alkottál, felejthetetlenné tesz.
NEM BÚCSÚZOM! ELKÖSZÖNÖK!
NYUGODJ BÉKÉBEN TIBOR!
Asztalosné Pap Ágnes