TÓTH ISTVÁN emlékére
2019. JÚNIUS 16.

 

Szia Istvánka!

Nézz körül! Sokan eljöttünk, mert így akartad. Mind itt vagyunk, mert így tervezted. Mind itt vagyunk, mert tisztelünk és mindig tisztelni fogunk!

Látod? Összegyűltek a rokonok, barátok, kollégák, mert veled együtt akarunk emlékezni!

Emlékezni akarunk mindenre, a sok élményre, vidám pillanatokra, nevetésre, örömre és bánatra, amit közösen átéltünk.

Emlékezni akarok! Emlékezni akarunk mind! Emlékezni, hogy soha ne feledjük az embert, az édesapát, a Figedy kiváló tanárát.

A közös történetünk 2007. augusztusában kezdődött Noszvajon. Egy impozáns épület kapuján belépett egy fiatalember, narancssárga rövidujjú ingben, aktatáskával a kezében. Elegánsan, mint mindig… Azt mondta: Tóth István vagyok, Demjénből jöttem és tanítani szeretnék.

Emlékszel? Azt mondtad, tanítani szeretnél, azt mondtad emberséges akarsz lenni, azt mondtad, tanárnak készültél mindig. És úgy lett. A legjobb ember és a legjobb tanár lettél.

Imádtuk, hogy minden reggel vidáman léptél be az iskolába, hogy mindig áradt belőled a nyugalom. Szerettük a vicceidet, a kedvességedet, a türelmedet, hogy mindig mindenkinek a legjobbat akartad.

Azt mondod, Te is szerettél minket és szerettél a Figedyben lenni. Szeretted minden zeg-zugát, a gyerekeket és a kollégákat. Tudjuk, hogy így volt, hallottuk, láttuk és éreztük mindannyian.

Van az évnek három csodálatos hónapja: december, október és június. Decemberben együtt vártuk a Mikulást és vele együtt Flórát, majd pár év múlva októberben szorítottunk közösen Nándika és aztán egy júniusban Keve érkezésekor, s örültünk, hogy boldog vagy szeretett családod körében.

Kedves párod, Kriszti mindenben segített, Édesapáddal pedig valósággal egyek voltatok, még az iskolánk kerti padjait is megcsináltátok. Összetartó család, példás szeretet vett körül.

Az iskolában gyorsan és precízen dolgoztál, ismerted minden gondolatomat, fél szavakból megértetted, mit szeretnék, nem ismertél leküzdhetetlen akadályt.

Lehet mindezt pótolni? Nem! Elfogadni, együtt élni a hiányoddal talán meg lehet tanulni, de megérteni, hogy miért van így, azt soha.

Pistikém! Rólad kell példát venni, belőled kell erőt meríteni!

És emlékezni kell… Szeretettel, jószívvel, mindörökké. Egy fiatalemberre, az ifjú édesapára, a tanárra.

Nem tudom eléggé megköszönni a sorsnak, hogy ismerhettelek, hogy a kollégád lehettem.

Amikor elmentél megdöbbentem, haragudtam a világra, nem hittem el, hogy ez lehetséges, de rá kellett jönnöm, hogy az. Én, aki próbáltam kemény maradni, előtted az erőset játszani, összetörtem. Elsírtam magam, s még Te vigasztaltál. Azt mondtad: Nagyon szeretlek Titeket! Ég veletek!

István! Mindig velünk maradsz! Odafentről vigyázol Ránk, s mi szeretettel megőrizzük emlékedet!

„Kell ott fenn egy ország, mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország, amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el.”
Ott találkozunk! Nyugodj békében Istvánka!

AsztiÁgi

 

Kövess minket

Eseménynaptár

Programok

Iskolagyümölcs program képeIskolatej program képe

Iskola rendőre programKézilabda program plakát

Pályázataink

 Comenius CECCY logo

Határtalanul pályázat képe

TIE pályázat elismerés