Sikerek a Wigner Jenő Számítástechnikai Versenyen

A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium idén is megszervezte a már hagyományos számítástechnikai versenyét.

A verseny 16 évvel ezelőtt indult útnak, legfőbb célja a megyében élő diákok informatikai tudásának felmérése.

Videó a bővebben után.

A megmérettetésre szombat délelőtt 9 órától várták az érdeklődő nebulókat, akik a tárgyjutalmakon kívül akár felvételt is nyerhetnek az iskolába.

A verseny két részből áll, egyrészt egy elméleti teszt kitöltésével kell az általános iskolásoknak bizonyítaniuk rátermettségüket, másrészt egy gyakorlati feladatban is jeleskedniük kell, amely állománykezelési, szövegszerkesztési és táblázatkezelési feladatokból áll.

A versenyről a megye összes általános iskoláját kiértesítették, azonban – ahogy Busák István, a középiskola igazgatója elmondta, – egy egri iskolából sem érkeztek a megmérettetésre diákok.

Az egyéni értékelés mellett a legeredményesebb iskolát értékes jutalomban részesítették.

 

A verseny eredménye:

  Tanuló neve Elért pontszám Felkészítő tanár Intézmény
1. Kovács Márk 92 pont Tóth István Kossuth Lajos Általános Iskola, Mezőkeresztes
2. Bukovinszki Donát 89 pont Kovácsné Tóth Dorottya Kodály Zoltán Általános Iskola, Hatvan
3. Zubik Zalán Márk 84 pont Asztalosné Pap Ágnes Figedy János Általános Iskola, Óvoda, AMI, Noszvaj
4. Szívós Ádám 81 pont Asztalosné Pap Ágnes Figedy János Általános Iskola, Óvoda, AMI, Noszvaj
5. Hornyák Ádám 78 pont Csorba Gáborné Verpelét Általános Művelődési Központ
6. Molnár Dániel 68 pont Szegedi Mónika I. István Általános Iskola és Óvoda, Maklár

 

 

 

Forrás

2012.01.14

Nyitvatartás

7-18 óráig

KEHOP 5.4.1

Projekt azonosító: KEHOP-5.4.1-16-2016-00287
Projekt címe: Szemléletformálási programok megvalósítása a Noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában
Kedvezményezett neve: ETK
Szerződött támogatás összege: 4,22 millió
Támogatás mértéke: 100%
Tervezett befejezés: 2021. október 14.

KAPOCS

Elménysuli

Hulladékcsökkentés

Okosan a pénzzel

Diákigazolvány

Programok

Iskolagyümölcs program képeIskolatej program képe

Iskola rendőre programKézilabda program plakát

Pályázataink

Comenius CECCY logo

TIE pályázat elismerés

Határtalanul

Határtalanul pályázat képe

Kövess minket