Türkizkék álom – felfedező úton az Adrián
Az idei évben immár ötödik alkalommal nyílt lehetőségünk a Határtalanul! pályázat keretében tanulmányi kirándulás szervezésére. A hat napos program során iskolánk 29 diákja 3 pedagógus vezetésével ismerkedhetett Horvátország magyar vonatkozásaival, kiemelten a Zrínyi család történelmi emlékhelyeivel.
Élménybeszámolóért kattints ide. Videó a Bővebben részben.
Határtalanul!
Horvátországi körutazáson vesznek részt hetedikes tanulóink 2018. május 8-13-ig.
„Türkizkék álom – Felfedező úton az Adrián” címmel pályázatot nyertünk a Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek megnevezésű program keretében, melynek célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes ismeretségek kialakítása, elmélyítése.
„Vár állott, most kőhalom…” – harmadik alkalommal nyertünk a Határtalanul! pályázaton
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a „Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” elnevezésű pályázat keretében az idén 27 tanulónk és 3 tanárunk vett részt tanulmányi kiránduláson Erdélyben.
„Elszakadt emlékeink – Felvidék” – nyertes pályázat a Noszvaji Figedy János Általános Iskolában
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a „Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” elnevezésű pályázat keretében 21 tanulónk és 3 tanárunk tanulmányi kiránduláson vett részt Szlovákiában.
A május 20-24-ig tartó 5 napos körutazáson rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
A Somoskői tanösvény gyönyörű kilátással, csodálatos, tiszta környezettel fogadott bennünket. Rimaszombat templomait és szobrait, Lőcse és Kassa monumentális épületeit, barátságos utcáit feladatokon keresztül ismerhettük meg. A Szlovák paradicsomban tett túra, az imrikfalvi víztározó, a Dobsinai Jégbarlang, a Jászói Cseppkőbarlang hihetetlen látványa mindannyiunkat lenyűgözött.














