Tripláztunk az Övegesen
Immár ötödik alkalommal (megszakítás nélkül a harmadik) sikerült elnyernünk a "Kísérletező kedvű diákok Öveges nyomában" elnevezésű fizikaverseny első helyezését. Az iskola 7. osztályos diákjai (Kecskés Kristóf, Kecskés Péter és Szabó András) által készített kísérleti eszközök a fizikai erőhatások és az elektromágnesesség témaköre mellett a pendulum hullám jelenségét szemléltették. Gratulálunk az eredményhez!
Középiskolai tanulmányi jelentések
A középiskolák által a Figedy-ben végzett tanulók év végi tanulmányi eredményeiről küldött kimutatást az Iskolánkról menü Jelentések pontja alatt tekinthetik meg az érdeklődők.
Családi Sítábor
A 32. VÁRJÁTÉK EMBLÉMÁJÁRÓL
Iskolánk pár nappal ezelőtt levelet kapott az Egri Kulturális és Művészeti Központtól. 2013-ban részt vettünk az egri várjátékon, ahol előzetes feladatként emblématervet kellett készítenie a diákoknak. A beadott tervek közül Herman Fanni 8. osztályos tanulónk alkotását választották ki, hogy az idei várjáték emblémájaként agyagból is elkészíthessék. Gratulálunk Fanninak az elismeréshez!
A levél és az embléma az alábbi képekre kattintva megtekinthető.
![]() |
![]() |