Angol versenyen a Neumannban
A Neumann János Középiskola és Kollégium évek óta rendez angol nyelvi versenyeket nem csak a nyolcadik osztályosok, de a kisebb korosztályok számára is. A noszvaji diákok pedig rendszerint nem csak részt vesznek, de jó eredményeket is érnek el ezeken a versenyeken.
Így történt ez ebben a tanévben is. Hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákjaink közül néhányan megmérették magukat a három fordulóból álló versenyeken. Mindhárom korosztály számára azonos típusú feladatokat tartalmazott egy-egy forduló: elsőként nyelvtani, nyelvhelyességi és szövegértési tesztet oldottak meg, majd adott témáról készítettek fogalmazást. A szóbeli fordulóba jutott tanulók választhattak néhány téma közül, amelyről project munkát készítettek. Ezt kellett bemutatniuk a zsűrinek, majd válaszoltak a témával kapcsolatos és egyéb kérdésekre.
A 8. osztályosok versenye decemberben zajlott:
Arsenovic Damjan és Mizser Marcell dicséretben részesültek.
A 6. osztályosok január elején versenyeztek:
Herman Fanni és Nagy Anna Klára azonos eredménnyel, mindössze két ponttal lemaradva az első helyről, a III. helyen végeztek.
A 7. osztályosok versenyére január végén került sor:
Zentai Márton megismételve tavalyi eredményét I. helyezett lett, Máté Rita VI. helyezést ért el.
A hetedikesek felkészítő tanára Révász Tamara, a hatodik és nyolcadik osztályosoké Vankó Lászlóné volt.
2014.01.23